2013. szeptember 19., csütörtök

Pasta alla Norma

Vagyis padlizsános tészta. Ma láttam meg a receptet Ízes Kalandok oldalán, pont meg is voltak a hozzávalók itthon. Nem egy nagy ördöngösség az elkészítése. Számomra ami fontos, a végén milyen sajt kerül rá. A blog írója szerint sózott, érlelt ricottát reszelnek rá. Ő azt mondja, mivel ez nehezen beszerezhető sajt itthon, reszelhetünk rá bármilyen kemény sajtot. Az én javaslatom (bocs olaszok!:) egy jó sós feta vagy kecskesajt rámorzsolva. Alább biztosan nem fogom adni a következő elkészítésnél.




Hozzávalók:


50 dkg durumtészta 


2 zsenge padlizsán,

40-50 dkg paradicsom,

1 közepes hagyma,

2-3 gerezd fokhagyma,

8-10 levél friss bazsalikom,

sajt, frissen őrölt bors, só, olívaolaj.





Szóval a hagymát felkockáztam, megpároltam. 

Mellette egy másik serpenyőben a héjastól felkockázott padlizsánt olíván megpároltam-pirítottam, majd kiszedtem törlőpapírra, hogy a padlizsánról lecsepegő olajat felfogjam.







A hagymára rádobtam a héjától megfosztott (dobjuk 1-2 percre forró vízbe, úgy könnyebb lehúzni a héját), feldarabolt paradicsomot, fűszereztem (nálam most csak szárított bazsalikom volt itthon), belenyomtam a fokhagymát és kb. 10-15 percig főztem szósz állagúra.

Közben feltettem főni a tésztát, mikor félkeményre (al dente) főtt, összekevertem a paradicsomszósszal és rászórtam a padlizsánt. 

És most jöhet a sajt a tetejére. 


Egyszerű, finom és azt gondolom, egészséges is! Jó étvágyat!







2013. szeptember 15., vasárnap

Diós-habos délutáni torta kávéhoz

Maimonitól próbáltam ki ezt a receptet is. Nagyon ízlett, megmondom miért. Különleges. Olyan, mintha valamilyen svéd vagy északi süteményt kóstolnánk. Bár a torta nevet kapta, én maradnék a sütemény kifejezésnél. Ha áthívunk valakit egy délutáni kávéra finom süteménnyel, bátran előrukkolhatunk vele. Nekem ehhez egy filteres, hosszú lére eresztett kávé illik. Hmmmmm....



Hozzávalók:


15 dkg vaj
4 dl cukor (40 dkg)

4 tojás
4 ek kakaópor
1 tk sütőpor
1 késhegynyi vaníliaőrlemény (én beledobtam egy zacskó vaníliáscukrot)
1,5 dl liszt (15 dkg)
10 dkg durvára darált, vagy kés lapjával összenyomkodott dió (készítsétek elő)
10 dkg étcsokoládé apróra darabolva (készítsétek elő)



Az elkészítését itt találjátok Móninál. A sütési idő megadása pontos volt, tényleg tartsátok be!


Tippek tapasztalatom alapján:

Móni azt írta, a sütőt először melegítsük elő 175 fokra. Hát nálam egy órát ment ezért pluszban, bőven ráértem volna az elkészítés felénél bekapcsolni. Tegye, ki, ahogy akarja. :)

A csokoládét és a diót még az elején aprítsátok/daraboljátok, hogy már csak bele kelljen szórni a tésztába.

Nem egy hagyományos sütemény ez, de nagyon finom! És még egy. Kóstoltam frissen és másnap is. Ég és föld a különbség. Mindenképp frissen érdemes fogyasztani, teljesen más a belső állaga. :) Most vittünk egyet a dióünnepünkre, mind felfalták!











2013. szeptember 14., szombat

Legyező módban sült krumpli

Hú, nagyon finom, mutatós is és könnyen elkészíthető az alábbi köretnek. Ma ez készült az abbahagyhatatlan csirkém mellé, mind elfogyott. Fűszerezését kedved szerint variálhatod! Nálunk ma így készült:


Az eljárás:

Hámozd meg a burgonyákat és vagdosd be őket akár egészen az aljáig. Lehet szép vékony csíkokban bevágni, kinek hogy sikerül. Locsold meg őket olívaolajjal, majd fűszerezd sóval és pirospaprikával. A sót ne sajnáljuk, mehet bőven! Be a sütőbe, magas hőfokon (én 220-on sütöttem) 40 percig vagy a szükséges sülési ideig. Sütés közben többször meglocsolgattam a lecsepegő olívával, szegény nehogy kiszáradjon.... :P


Állítólag chilivel és kurkumával is isteni! Lehet variálni!





2013. szeptember 9., hétfő

Paradicsomlé tartósítószermentesen

Jelentem, nem sok időm van manapság blogot írogatni. Rengeteg esemény történt az életünkben, méghozzá igen pozitívak. :) De amikor több rekesznyi magyar, permetmentes, igazi, tanyáról érkező paradicsomot kapok, nincs mese, tűzhely, lábasok és máris kész az isteni, tartósítószermentes paradicsomlé. Emlékszem, gyermekkoromban beosontam a kamránkba, rogyadoztak a polcok a házi készítésű befőttektől, ivólevektől. Egy-egy üveg paradicsomlevet időnként lekaptam és úgy ahogy volt, be is szlopáltam. Hmmmmm!

Tavaly találtam ezt a receptet a szeretetrehangoltan.blogspot.hu oldalán. Olyan szeretetteljesen írják le egy egyszerű paradicsomlé elkészítését, hogy öröm olvasni. Nagyon megtetszett és főleg azért, mert nem kell használni paradicsompasszírozót hozzá (nincs is ilyenem). Botmixerem viszont igen! :)

Szóval mindenképp vegyszermentes, termelőtől vásárolt árut dolgozzunk fel, mely befőzésre alkalmas. Javaslom az óriás paradicsomokat (nekem ez vált be), hamarabb elkészül. Nem baj, ha hibás némelyik, ki lehet vágni belőle a sérüléseket. Apró szemű paradicsommal ennél a módszernél nem érdemes próbálkozni. Hogy miért? Mert le kell húzni a héját feldolgozás előtt.


Lássuk akkor az elkészítést. Több lábasra, tálra lesz szükségünk és alakítsunk ki magunknak egy körforgásos rendszert. Valamint készítsük elő a száraz dunsztot. Ez nagyon egyszerű. Nálam például van egy felesleges kád, azt jól kibéleltem takarókkal párnákkal és ezek közé rejtettem el az üvegeket. Az egész tetejére jó nagy paplan került. :)  Ez arra szolgál, hogy az üvegek lassan hűljenek ki, így lesznek tartósak a paradicsomlevek. 


1. Egy magasfalú lábasban melegítsünk vizet és azt tartsuk folyamatosan forrón a tűzhely közepes állásán (nem kell forrnia). Ebbe fogjuk beledobálni a megmosott paradicsomokat, hogy a héjukat könnyebben lehúzhassuk.

2. Eresszünk vizet a mosogató táljába és mossuk meg benne a paradicsomokat. Ezek a paradicsomok aztán mehetnek a forró vízbe pár percre. Annyi paradicsomot dobjunk a forró vízbe, amennyi kényelmesen elfér a lábasban.

3. 1-2 perc után egy tálba vegyük ki az összeset. Várjunk 1-2 percet, amíg hűl egy picit, különben megégetjük a kezünket. Villára felszúrva vagy kézben tartva húzzuk le szépen a paradicsom héját, vágjuk ki a szárrészét és a hibás részeket.

4. A megcsupaszított paradicsomot darabokra szelve tegyük egy lábasba. Addig járjunk így el, míg a lábas (nagyobb) tele nem lesz.



5. Amikor már jócskán van a lábasban paradicsom, botmixerrel pépesítjük.

6. Feltesszük a tűzre forrni, kb. 5 percig hagyjuk bugyogni. Semmi gond, ha habos lesz egy kicsit a teteje.

7. Közben a levágott és felhalmozódott paradicsomhéjat, maradványokat is leszűrhetjük vagy egyenesen kidobjuk. Nekem maradt még vissza abból is egy kis lé.

8. A forró paradicsomlevet üvegekbe töltjük (tölcsér segítségével), vagy celofánnal vagy zárókupakkal lezárjuk vagy befőttesüvegbe merjük egy merőkanál segítségével. 

9. Az üvegek mehetnek a száraz dunsztba, 1-2 napig vagyis az üvegek kihűléséig párnák között pihentetjük őket. De jó is nekik! :)



Már alig várom, hogy megkóstolhassam újra!!! Tavaly sem romlott meg!



Jó itvágyat!