2023. október 19., csütörtök

Lazac steak szuper gyorsan

Eddig az Aldi-ban vásároltam az előre fűszerezett lazacot, de aztán zsupsz az ára az egekben lett, így leszoktunk róla. Most tér magához valamennyire, nyílt egy új Lidl itt mellettünk és egészen jó árban jutottunk hozzá. Igen csak elcsodálkoztunk, mert egészen más íze volt a halnak. Tudjátok milyen? Lazac íze! :D És nézzétek milyen szép rózsaszín a húsaaaaa! :) 

Nem tudom, eddig mit ehettünk....


Szóval sózzuk a lazac mindkét oldalát és bőrös felével megkezdjük a sütést serpenyőben fent a tűzhelyen nagyon pici olaj alá locsolásával, közepesen erős lángon. Lehet még másfajta fűszereket is használni, ki, ahogy. Ha előre fűszerezett, már semmit nem kell babrálni vele.

Először bőrös oldalán kb 5-10 perc között ír (nem kell megijedni, jó ropogósra sül -de figyeljük, égett már ne legyen), Húsos oldalán már csak 3-5 percet kell sülnie. Tovább ne, mert kiszárad és oda az egész! A csomagoláson egyébként van sütési útmutató, én is mindig megnézem. De ha olvastok recepteket, van, aki épp hogy pár percet süti mindkét oldalán.
Sütőben is próbáltam, nekem nem ugyanaz. 

Nem mindegy, hogy finoman szétesik és omlik az egész lazac vagy egy rágógumit eszünk.

Időnként magamnak spenót porciókat olvasztok fel hozzá, imádom.
De egy finom húsmentes cézársaláta is  jól esik mellé. 

Az Ikea-ban lehet kapni lazacszószt, de sajnos elég mű íze van, nem az igazi.



Mautner Zsófinál láttam: steak burgonya sütőben házilag

Végre nem kell az olajat fröcsögtetni, az a halálom... :) 

A burgonyát nagyobb hasábokra vágjuk, sózzuk, borsozzuk és megszórjuk kakukkfűvel, olívaolajjal az egészet meglocsoljuk és átforgatjuk. 

Zsófi egy zacskóban művelte mindezt, jól megrázta benne az olajos, fűszeres krumplit és zsupsz ment a sütőpapírral bélelt tepsire. 




200-220 fokos sütőben 30-35 perc sütést ígér, nekem elérte az egy órát is, valóban burgonya fajtája válogatja. De isteni! Készített hozzá házi ketchupot is, odáig már nem jutottam el, de nagyon jól néz ki az is. 

YouTube videón ITT meg is nézheted! Jó étvágyat! Zsófit meg ezután még jobban követni fogom.... :D




Kacsamell steak extra sebességgel

Fiam kedvence. Faxni nincs. Sütési idő fontos. 

A kacsamell bőrét irdaljuk be, bőrös oldalát sózzuk, másik felét sózzuk-borsozzuk.

Serpenyőben bőrös felével kezdjük a sütést -saját zsírjában sül meg, plusz olaj/zsír nem kell! 3-5 perc. Megfordítjuk, húsos oldala is 3-5 perc. Közben a hús mellé rozmaring ágat is tehetünk.

Megy a kacsamell ezután a sütőbe, 150 fokos előmelegített sütőben sül: 

-rosé : 12 perc

-médium / well done: 15-20 perc, tovább ne, mert kiszárad a hús!


Utána pihentetjük (fontos), majd szeletekre vágjuk. 

Ennyi! Most épp Mautner Zsófi steak burgonyáját készítettem hozzá házilag, mindjárt mutatom.








2021. március 29., hétfő

Tejszínes, sajtos csőben sült hal

A legkönnyebb recepteket keresem mindig, a sütő pedig nagy segítség. Csak összedobjuk a hozzávalókat, olajra nincs is szükség és a sütő végzi egyedül a dolgát. A finom illatokat közben pedig élvezhetjük. :)

Bármilyen halfilét vásárolhatunk, a mirelitet felengedjük és egy sütőpapírral vagy ezüstfóliával bélelt tepsibe helyezzük őket egymás mellé. A leírás szerint fokhagymakrémmel megkenjük a halszeleteket, én friss fokhagymát nyomtam rájuk, ételízesítővel, borssal, akár még sóval ízesítjük. Tejszínnel leöntjük és reszelt sajtot szórunk a tetejére. Előmelegített 200 fokos sütőbe dugjuk és kb. 20-30 percet sütjük. Nálam megvolt a 30 perc is, látni fogjuk, ahogy a sajt már pirul rajta. Gyors, egyszerű, mehet hozzá krokett, sült krumpli, rizs, ahogy jól esik. Ennyi. Ahogy jött, úgy úszik is a szánkba... :) 








Update sajtos háromszögek

 Elkészítés 2 perc, szénhidrát csökkentett. Sajnos imádjuk. :) 

Az update mirelit leveles tésztát felengedjük, 4x3 db kockára vágjuk, majd ezeket háromszögekre felezzük. Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük a háromszögeket, bármilyen reszelt sajttal megszórjuk és előmelegített sütőben, kb. 200 fokon, 10-15 perc alatt, aranybarnára sütjük. Ugyanezt sima leveles tésztával is kivitelezhetjük :) Semennyi nem elég belőle sajnos. Fáradozni viszont alig kell. :) Tökéletes sós sütemény. Hmm és milyen jó letördelni a túlcsorduló sajtdarabokat, finom, ropogósak. :) 






2020. május 22., péntek

Cukor- és tartósítószer mentes bodzaszörp, bodzalé

A ripost.hu oldalán találtam ezt a receptet és el is mentem itt magunknak és nektek is, mert literszámra isszuk mindenféle lelkiismeretfurdalás nélkül. Nem tipikusan szörp, szirup, mivel cukor nélkül készül, hanem inkább egy bodzalé, amelyet akár hígitás nélkül is ihatunk. Én fele pohár szörp - fele pohár víz arányában iszom. Aki még szeretné, ízesítheti édesítővel, citromlével, akár egy limonádét. Imádjuk!




Hozzávalók 4 szörpös vagy befőttes üvegre:

40-50 fej tetűmentes bodza
3-5 liter víz
eredeti recept szerint 1 tk. citromsav, nálam egy zacskóval is belement /15 g
folyékony édesítő ízlés szerint (jócskán)
1 citrom kifacsarva + 2 citrom szeletelve


Szóval igyekezzünk autómentes helyről bodzát szedni, figyeljünk rá, hogy ne legyen tetves. Otthon ollóval vágjuk le a kocsányokról a virágot és csak a virágrészt dobáljuk bele egy nagy 3-5 literes üvegbe.

3-5 liter vízben oldjuk fel a citromsavat, édesítsük kedvünkre és nyomjuk bele az egy citrom kifacsart levét. Na most, érdemes erősebb koncentrátumot készíteni, ezért nálam belement egy zacskó citromsav, 1 citrom leve és vagy negyed tubus Lovely sweet (Norbi) folyékony édesítő. Legyen jó citromos, édes, akár a legjobb limonádé. Nem baj, ha erősebb a kelleténél, hiszen úgyis hígitani fogjuk még. A bodzára öntsük rá a levet.

2 citromot vágjunk szeletekre. Én meghámoztam előtte, ha kezeletlen héjú, mehet héjastól. Ezeket is tegyük bele és egy éjszakára hagyjuk a bodzát átitatódni a lével.

Másnap egy szűrőn át töltsük üvegekbe. Az üvegeket tegyük egy nagy lábasba, tegyünk alájuk vizet és kezdjük el melegíteni őket. Amikor látjuk, hogy az üvegekben gyöngyözik a bodzalé, kivehetjük őket, rátesszük a kupakokat és dunsztoljuk őket, vagyis törölközők, pokrócok által övezett helyre tesszük és ott hagyjuk 1-2 napig kihűlni őket. Sokáig nem kell, hogy elálljanak, mi minden nap egy üveggel megiszunk, ha nem többel. :)


Természetesen nem kell ugye elmondani, hogy a bodza milyen egészséges és hányféleképpen készíthető el lekvárnak, kirántva, pálinkának, stb. Fogyasszátok egészséggel és nézzetek utána, milyen csoda gyógynövény. Az illata pedig fantasztikus!








2020. április 26., vasárnap

Ch csökkentett, cukormentes, kefíres süti

Lejáratos volt a kefírem, így gyorsan kezdenem kellett vele valamit. Ismertek a bögrés, kefíres sütik, de én mentes változatát kerestem és meg is találtam. A rengeteg olívaolajtól pedig egészen könnyű, szaftos lett az egész, imádtuk. Első körben csak aszalt gyümölcsöm volt itthon, azzal is finom lett. Választhatunk, hogy tortaformában készüljön, ilyenkor magas lesz a tészta vagy lapos tepsiben, gyümölcsös lepényként. Ha magasabb, akkor még lekvárt is ehetünk hozzá, utóbbi inkább meggyes pite jellegű. Épp hogy ki kell keverni és már mehet is a sütőbe, semmi faxni megint. A képen kevesebb gyümölccsel készítettem, mert csak befőtt volt itthon így járvány idején és megszórtam darabolt dióval, édesítővel. 




Hozzávalók:

2 kis pohár kefír vagy egy nagy pohár
20 dkg ch csökkentett liszt (nálam Update)
2 tojás
1,5 zacskó sütőpor
2 dl olívaolaj

30 dkg gyümölcs + édesítő

A gyümölcs kivételével a hozzávalókat kikeverjük, ha szeretnénk, tehetünk bele édesítőt, de anélkül is finom. Olívaolajjal kikenünk egy tepsit és a tésztát bele öntjük. Tetejét megszórjuk gyümölccsel (akár befőttel, aszalványokkal is és diót is szórhatunk rá) és por alakú édesítővel. 180 fokos előmelegített sütőben kb. 35-40 percig, vagy a tészta világosbarna színéig sütjük. ENNYI!